Mi a túlfogyasztás napja?

Nem vitás, hogy az emberiség a végletekig kizsigereli a Föld erőforrásait. Gondoljunk csak az erőművek, a gyárak és az autók által kibocsátott szén-dioxidra, az esőerdők kiirtásra, vagy az óceánokat ellepő töméntelen műanyag hulladékra! Beláthatjuk, hogy cseppet sem bánunk felelősen bolygónkkal.

Mi a túlfogyasztás napja?

Ehhez kapcsolódik a túlfogyasztás világnapja, amely idén július 29-én érkezett el. Ez azt jelenti, hogy az emberiség kb. 1,75-ször több erőforrást használ fel globális szinten, mint amennyit bolygónk elő tud állítani, vagyis a maradékot kénytelen meghitelezni nekünk. Természetesen az egyes régiók, országok között hatalmasak a különbségek. A legpazarlóbb ország idén Katar volt, ahol a túlfogyasztás napja február 11-én jött el. A lista másik végén olyan elmaradott országok szerepelnek, mint Niger vagy Kirgizisztán, ahol csak decemberben jön el a túlfogyasztás napja, sőt Eritrea és Madagaszkár fel sem használja egy évre elegendő erőforrásait.

Európai szinten nem túl rózsás a helyzet, ugyanis az európai túlfogyasztási nap május 10-re esett. Ez azt jelenti, hogy az átlagos európai polgár úgy él, hogy közel 2,8 Földre lenne szüksége az életszínvonala fenntartására. Sajnos Magyarország sem dőlhet hátra, hazánk június 14-én érte el a túlfogyasztás napját, ezzel mi is sajnos jócskán a világátlag felett vagyunk.

Mit tehetünk?

Sokan azt hiszik, hogy egymagukban nem tudják ellensúlyozni a gyárak szennyezését, a nagyfokú erdőirtást vagy a tengerek túlhalászatát. Ez azonban nem igaz! Sok kicsi sokra megy, vagyis ha mindenki csak egy kicsivel környezettudatosabban éli mindennapjait, a hatás összeadódik. Íme néhány könnyen megfogadható jó tanács, amellyel egyszerre óvhatjuk bolygónkat és a pénztárcánkat is:

  • Ha autó helyett gyalogolunk vagy kerékpározunk, nemcsak a környezetünket védjük, hanem az egészségünkért is sokat tehetünk. Hosszabb távra válasszuk a tömegközlekedést!
  • Takarékoskodjunk a vízzel és az árammal! Ha nincs szükségünk egy készülékre, kapcsoljuk ki. Fogmosás, fürdés, mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet!
  • Ésszerűen fűtsük és hűtsük lakásunkat, irodánkat! Sok ember télen 25 fokra feltekeri a fűtést, míg nyáron a légkondit 20 fokra állítja. Ez amellett, hogy rengeteg energiát pazarol, még egészségtelen is. Fordítva kéne, hogy legyen.
  • Bevásárláskor vigyünk magunkkal szatyrot és zacskókat! Ne tépjünk minden áruhoz külön műanyag zacskót, még akkor se, ha a pénztáros csúnyán néz ránk emiatt! Sőt, sok árut, például a banánt vagy a cukkinit felesleges is zacskózni. A zacskókat mindössze 10-20 percig használjuk, de több száz év, mire lebomlanak.
  • Részesítsük előnyben a hazai termékeket! Ezzel a hazai gazdaságot is támogatjuk. Ne vásároljunk olyan zöldséget, gyümölcsöt, amelynek nincs idénye! Ezeket jelentős távolságról szállítják ide, ami önmagában rengeteg szén-dioxid kibocsátásával jár, ezen felül éretlenül szüretelik őket, ami miatt íztelenebbek, és vitamintartalmuk is alacsonyabb. Na és persze sokkal drágábbak is.
  • Tárgyainkat használjuk minél tovább! Ha nincs rájuk szükségünk, adjuk el vagy ajándékozzuk el őket! Mi se féljünk használt dolgokat, például könyvet vagy ruhát vásárolni!
Címkék: Kisokos, Jó tanács
Dátum: 2019-09-13