A nyelvi játékok sok területen megjelennek: a reklámokban, az irodalmi szövegekben, a sajtóban, a viccekben, a rejtvényekben – megírásukhoz és megértésükhöz egyaránt szükséges az adott nyelv igen magas fokú ismerete.
A Jean viccek főszereplője a hülye gróf hülye inasa, akit Jean-nak kereszteltek. A Jean-viccek egy része szójátékra épül, azonos vagy hasonló hangzású, de eltérő értelmű szavakon „lovagolva” jön ki a poén. „Hívja a mentőket Jean! – Mi a baj, Uram? – Elütötte az óra az éjfélt.” „Jean, kérem, vigye fel a kottát a padlásra! – De miért, Uram? – Mert magasan szeretnék énekelni.”
A reklámok játékos nyelvhasználata a megcélzott befogadó közönség életkorától, feltételezett intelligenciájától függ. A leleményes szöveg feltűnővé, eredetivé teszi a reklámot, kiemeli a hirdetések özönéből. Ugyanakkor figyelni kell arra a szövegíróknak, hogy könnyen megfejthető legyen. Ugye emlékszel rá, bár németül van: Gut, besser, Gösser.
Az ilyen könnyű, rövid szójátékos szlogeneket megjegyzi mindenki, akkor is, ha nem akarja.
Említsük meg játékos anyanyelvünk kedves példáját, Arany János klasszikus híres nyelvi szösszenetét. Latinnak tűnik ugye, és...? Tona ludatus, vis saus megatus. Ha kimondod hangosan, akkor: Tón a lúd átúsz, visszaúsz, meg átúsz. Mégis magyar, ugye?
A sajtó nyelvi játékaira talán a HVG címlapjai kínálják a legjobb példákat. Olyan ütős megfogalmazásokkal, és kitűnően szerkesztett grafikákkal, amelyek nemegyszer politikai botrányokat is kavartak. „Alvilágos éjszakán”, „Nagy harácsony”, „Megfogta az Isten lányát”, 2Aki nem lop egyszerre”. Megértésükhöz, ahhoz, hogy „leessen a tantusz”, szinte biztosan magyar anyanyelvűnek kell lenni, itt kell élni, annyira áttételes, többértelmű a szójáték édes anyanyelvünkkel.
